5000, Szolnok, Kossuth tér 1. 3/333. +36-30-915-3346 jnszmegyei@gmail.com

Sikeres hónap áll a polgárőrök mögött

Mozgalmas hónap áll a Kőrös-Tisza Polgárőr Egylet Cibakházi és Tiszaföldvári Polgárőr Egyesületei mögött, hiszen május folyamán számos esemény zavarmentes lebonyolításában vettek részt a polgárőrök.

 

Mint azt Kecse László járási koordinátor elmondta, már a május elsejei programokba aktívan bekapcsolódtak. A cibakházi Ci-Vil Egyesület motoros felvonulásának biztosítására kérték fel a polgárőröket, majd ezt követően a Tiszaföldvári Katolikus Plébánia felkérésének eleget téve az általuk szervezett családi napba is becsatlakoztak. A színes programok között amatőr lövészversenyt is rendeztek, amelyet az egylet tagjai bonyolítottak le. A polgárőrök mindent megtettek a balesetmentes verseny érdekében, ezért a jelentkezőknek alapvető fegyvertechnikai és lőtaktikai képzést biztosítottak, majd irányításuk mellett sikeresen zárult a lövészpárbaj.

dav

Kecse László, a tiszaföldvári polgárőrség vezetője és családja – Kecse Klaudia és Kecse Tamás –   képviselte megyénket az OPSZ által szervezett családi közlekedésbiztonsági versenyen. A négy részből álló versenysorozaton, ahol az elmélet mellé gyakorlati elemek is párosultak. Az összetett versenyben a megyei csapat a megtisztelő második helyet szerezte meg, de a „Stressz szlalom” pálya hibátlan teljesítéséért még különdíjban is részesültek, amely egy 50.000 forint értékű CASCO biztosítás volt.

Mind a csapat, mind a járási egyesületek eredményeikhez ezúton is gratulálunk!

Back To Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás